keresztények a Közel-Keleten: A kereszténységgel az Arab-fszg. lakói Antiochia (2000: Antakia, Szíria), Alexandria (2000: Al-Iszkanderija, Egyiptom), majd Jeruzsálem közvetítésével találkoztak. Terjesztésében szerepet játszott Buszra (a bibliai →Básán) városa, érs. székhely Damaszkusztól DK-re a Haurán síkságon. Buszra közig. és katonai közp. volt, a nabateus kirság, majd a róm. Provincia Arabica (Kr. u. 2. sz.) idején keresk. kapcsolatai benyúltak az Arab-fszg-re. Buszrában üdvözölte a keresk. úton oda érkező Muhammadot (→Mohamed) mint leendő próf-t a Bahíra nevű szerz. - Al-Híra (a régi Babylon mellett) ppi székhely lakhmida-arab iparosai, kereskedői az elsők között voltak, akik Mezopotámia pogány arab törzseivel megismertették a ker. tanokat. A ker. bizánci birod. számára jelentős volt, hogy Buszra és Al-Híra ker. arab lakói segédcsapatokkal védték határait a portyázó beduin törzsek ellen, ugyanakkor kapcsolatot tartottak az arab törzsekkel. A 4. sz. közepén született virágzó ker. közösségek (a D-arábiai himjarita kirságban lévő Ádenben, Zafarban és másutt) Bizánc helyzetét erősítették az Arab-fszg-en terjeszkedni kívánó vetélytárs Perzsiával szemben. A kerség további térnyerését jelzi, hogy a himjarita birod. É-i részén lévő Nadzsránban a népes Hárisz ibn Ka'b törzs ter-én olyan ker. közösség jött létre, melynek tp-a, a Dair Nadzsrán zarándokhellyé vált. Az Arab/Perzsa-öböl mentén ppség létesült Bahreinban, Ománban, Hadramaudban (a bibliai →Hacarmavet) és az etióp egyh. támogatásával Jemenben. A szanaai katedrális, az Al-Qalisz (<gör. ekhlesia) hosszú időn át létezett, pompájáról muszlim-arab tört-írók is megemlékeztek. Nadzsdban, Hedzsázban, a Szíriai-sivatagban, a Sínai-fszg-en, a Nílus völgyében, a Tigris és Eufrátesz völgyében, Moszulban, Aleppóban hatalmas, erős beduin törzsek (pl. Qudá'a, banu Taghlib, banu Bakr, Tanukh, banu Kinda, Tajji stb.) elfogadták a ker. tanokat. Mekkában Muhammad föllépése előtt a ker-ek és a pogány rítust követő Kurejs (Muhammad törzse) békében megfértek egymással. - A kerségnek az Arab-fszg. D-i részéről történő kiszorulása, ill. másutt meggyengülése számos okra vezethető vissza: a) a beduin törzsek erős függetlenségi és szabadságigénye nem volt összeegyeztethető idegen hatalom, Bizánc és Etiópia elfogadásával; a letelepedett lakosság földr-ilag távol élt a két hatalmi közp-tól; b) a beduin törzsek között a ker. tanokat felületesen ismerték, így a „keresztények” továbbra is hódoltak a pogány törzsi isteneknek (köveket, fákat, kutakat imádtak), évente továbbra is elzarándokoltak a nemz. szentélynek tekintett mekkai →Kábához; c) az →iszlám tanítása egyszerűbb volt számukra, s magába olvasztott számos elemet a korábbi pogány kultuszból is; d) Muhammad fegyveres sikerei az iszlám terjesztésében; e) az →egyházszakadást követő torzsalkodások és Bizánc pol. zsarnoksága, melynek következményeként a lakosság az új hitet hozó muszlimokat fölszabadítóként fogadta; f) az →iszlám türelme a hódolt ker-ek iránt. A Nadzsrán környékén élő ker-ek és az Akaba környékén a ker. tanok mellett kitartó arabok Muhammadtól és az őt követő első két →kalifától fejadó, a dzsizja megfizetése ellenében teljes vallásszabadságot élveztek, s csak később telepítették át őket Irakba. Kezdetben a muszlimok érdeke volt, hogy a dzimmiknek (nem-muszlimok) adó ellenében teljes vallásszabadságot és ezzel védelmet biztosítsanak, mert a korai muszlim közösségnek a tőlük szedett fejadó volt az egyetlen pénzügyi forrása. Ezért nem is bátorították az iszlámra való tömeges áttérést. -

A muszlim uralom alá került ker-ek jelentős tömegeiknél fogva, továbbá a muszlimokénál magasabb képzettségük folytán évszázadokon át magas méltóságokba emelkedtek. Ugyanakkor a ker-ek elleni támadások (elsősorban a Nílus völgyében) számos ker-t kényszerítettek hite elhagyására v. a vértanúság vállalására. - Az oszmán-török uralom (16. sz.-20. sz. eleje) lényeges változást nem hozott. A ker. közösségek elszigeteltsége fokozatosan oldódott, a ker. Ny-i hatalmaknak e térségben történt gyarmatosításával helyzetük javult. A muszlim-ker. viszony feszültségeit oldotta az arab nacionalizmus megjelenése is (a muszlimok ráébredtek arra, hogy ker. honfitársaiknak e mozg-ban nem a ker., hanem az arab mivoltuk a meghatározó elem). - A 20. sz. végén a Közel-Kelet K-i részén az őslakosság az alábbi ker. egyh-akban tömörül: 1. ortodoxok: görög ortodox, nesztoriánus (asszír), monofizita jakobiták és koptok; 2. katolikusok: maroniták, melkiták (g.k.), káldeusok, kat. szírek, kat. koptok; 3. protestáns felekezetek. - Az arab Ny-on (É-Afrika) a lakosság elenyésző számban olyan ker., aki a gyarmatosítás idején telepedett le, tehát nem őslakos. F.I.T.

Glasse, Cyril: The Concise Encyclopedia of Islam. London, 1988.- Hitti, K. Philip: History of the Arabs. London, 1958. - Mansfield, Peter: The Arabs. Harmondsworth, Middlesex, 1980. - The Cambridge History of Islam. Ed. P. M. Holt, Ann K. S. Lampton, Bernard Lewis. Cambridge, 1980. - Benke József: Az arabok tört. Bp., 1987. - Cahen, Claude: Az iszlám - a kezdetektől az oszmán birod. létrejöttéig. Uo., 1989.